CORVINAS'

BEAUTY

Újíts be egy lila szemhéjtussal

Nekem magamnak is kisebb nehézséget okoz, hogy a natúr, barnás árnyalatoktól elrugaszkodjak, ha sminkelésről van szó, pláne nem kísérleteztem eddig még színes tusvonallal, úgyhogy éppen most jött el az ideje, hogy kipróbáljam, Veletek együtt!

Egy korábbi bejegyzésben már meséltem róla, hogyan készítem el a hétköznapi make up-omat, ami szinte már a kisujjamban van! Ennek a lépéseit követve tulajdonképpen nem tettem mást, csak erősebb, lilás árnyalatokat használtam, a tusvonalnál pedig imádkoztam, hogy Istenem, csak jó legyen! :) Az eredményt látva kifejezetten elégedett vagyok, úgyhogy mindenkit csak arra tudok buzdítani, hogy ne csak a ruhatárában, a sminkjében is legyen nyugodtan bátor és kísérletező, itt se felejtse el senki a színeket!

Így készítsd el:

- Először ezúttal is megtisztítottam az arcomat, majd a bőrtónusomnak megfelelő alapozóval egyenletes fedést biztosítottam a sminknek. A Giordani Gold-ot választottam most is, nagyon kellemes meglepetés volt számomra már az első használat alkalmával is. Tartós és jól fed, nem lett zsíros, csillogó tőle a bőröm. Kicsit talán vastagabb egy hétköznapra, de szerintem lehet ügyesen adagolni és akkor nem lesz túl sok. Egy esti smink elkészítésénél pedig tökéletes választás.

- Mivel nekem bevált korrektorom van, így a bőrhibákat most is ezzel fedtem, ahogy a szem alatti karikákat is ezzel halványítottam.

- A szemhéjam mélyítő vonalába a négyes paletta lila szemhéjporát vittem fel, már egyből satírozó ecsettel, hogy ne legyen túl egyértelmű a kontúr, a belső szemzugba pedig egy gyöngyházfényű port használtam, hogy csillogóbbá tegyem a sminket.

- Ezután jött az izgalmas része, hiszen a frissen szert tett lila tus meghúzása engem is várakozással töltött el! Igazából már az első mozdulatok után tudtam, hogy szeretni fogom. A szemöldököm irányába macskásra húztam, és egészen a szemzugig vittem az ecsetet. Nagyon jól, könnyen használható a hegyes végű applikátor, akár vastagabb, akár vékonyabb vonalat szeretnénk húzni. Nem folyik és nem is vesz fel túl sok színt egyszerre, így könnyen korrigálható és kényelmes a használata.

- A szemöldökömmel is kicsit bátrabban bántam, most egy mélyebb barna árnyalatot választottam, hogy ne tűnjön el a lila make up árnyékában.

- Pirosításra a Catrice egyik palettáját használtam, amiben egy erőteljesebb szín áll rendelkezésre az arccsont kiemelésére, és mellette egy highlighter világos, gyöngyházas színben. Most egy barnás-barackos árnyalatot választottam, hogy ne legyen túl direkt a sok rózsaszínes árnyalat.

- A számat ezúttal sem hangsúlyoztam, hanem egy színben tökéletesen passzoló, babarózsa színű szájfényt kentem fel, hogy sokkal inkább a szemem tűnjön fel a szembe jövőknek, ha már bevállaltam az újítást! :)


Alapozó: ORIFLAME - Giordani Gold tartós alapozó

Korrektor: MAYBELLINE - FIT me! 10-es számú / DM

Szem: ORIFLAME - Giordani Gold lila-bronz 4-es paletta

ORIFLAME - The One - Nude árnyalat

YVES ROCHER - Eye Liner - Lila

Szemöldök: ORIFLAME - The One szemöldök paletta

Szempilla: YVES ROCHER - Sexy Pulp! fekete szempillaspirál

Pirosító: CATRICE - Blush Artist 10-es számú paletta / MÜLLER

Száj: ORIFLAME - Giordani Gold mini paletta, rózsaszín szájfény

Anita Köböl