CORVINAS'

FASHION

Bree Van de Camp köztünk jár

Corvinasos létünk egyik legviccesebb fotózásán vagyok túl. Kitaláltuk ugyanis, hogy indítunk egy rovatot "Lesd el a stílusát!" címmel. Anitát már láthattátok is Selena Gomezkent... Jól nézett ki, ugye? :)

Én meg arra gondoltam, hogy annyi jó, szórakoztató női sorozatot láttunk, annyiféle jellegzetes és homlokegyenest eltérő karakterrel, hogy elsőként a született feleségek Breeje ugrott be. Most sem igazán értem miért, de valahogy becsípődött az ötlet. Talán mert egyáltalán semmi hasonlóság nincs semmilyen tekintetben Bree Vande Camp és köztem. Általában laposban járok, nem tartom szentségtörésnek sem az Ugg- ot, sem az ülepes nadrágot, és hát igen, be kell valljam, elsősorban a kényelemre helyezem a hangsúlyt, amikor tehetem. Szeretem felkötni a hajam, azért mert nem szeretem naponta vagy kivasalni, vagy sütögetni. Az én ruhatáramnak is megvannak az igen domináns darabjai, fazonjai, színei, és mi sem áll távolabb tőle, mint Bree gardróbja.

IMG_3280.jpg

A sorozatban, a két kedvencem Bree és Edie voltak, mert annyira komikus és ellentétes a karakterük, pont eléggé szélsőségesek ahhoz, hogy  számomra egyértelműen ők a legérdekesebb, legszórakoztatóbb, legkevésbé hétköznapi figurái a sorozatnak, és persze mégis azok. Nézegettem otthon képeket, és miután Ms. Van de Campnek elég decens, körülhatárolható a stílusa, nem volt nehéz dolgom kitalálni, hogy mit szeretnék. :)

 

A szereplő outfitjeinek meghatározó darabjai, a V kivágású pulcsi, nyaksál, ceruza szoknya, élére vasalt nadrág, blúz és A gyöngysor(!). Ez önmagában azonban még nem volna elég - bár nagyon el vannak találva általában a megformált jellemhez passzoló stílusjegyek, - jellegzetes kéztartása, már- már groteszk "tanitó nénis" kimértsége, gesztusai, arcmimikája teszik  az egyik legmeghatározóbb alakjává a sorozatnak.  Szigorú, pedáns, tökéletes, határozott, "controll freak", mosolygó gyilkos, konzervatív... Csak egy pár jelző, ami eszembe jutott, amikor felidéztem egy - egy Bree-s jelenetet, ruhát a filmből. Ha magamra gondolok, inkább a laza, tökéletlen, olykor inkább esetlen, spontán, toleráns és "minden az arcára van írva" jelzők ugranak be. Nagyon izgalmasnak találtam ezt a markáns ellentétet, hiszen pont ettől lett olyan vicces a megoldandó feladat.

IMG_3289.jpg

Miután megtaláltuk a ruhát - még eljátszottam a gondolattal, hogy a a képen látható outfit inverzét csináljuk meg (rózsaszín ruha- piros kardigán), de annyira mulatságos volt, és annyira adta magát, hogy ezt a verziót választottuk. Sajnos a fények nem voltak a legjobbak a Butlersben, de ezt Bogi mindig kivarázsolja valahogy, szóval én ekkor már próbáltam átszellemülni, és felvenni a jellegzetes arckifejezéseket, gesztusokat, (merthogy nem vagyok színésznő !!!!!). Már akkor is nagyon sokat nevettünk, és az eladó csajszi is, aki nagyon kedves, készséges volt velünk.

 

  • Két nappal később láttam az eredményt, miközben Bogival és Anitával a közös csetünkön csacsorásztunk, és informáltak, hogy kész vannak a képek. 
  • Hát, amikor megláttam, hangosan felröhögtem. Pont egyedül voltam a két kutyával, és úgy kacarásztam ....és megint rájöttem, hogy miért szeretem ezt csinálni, persze a sok más dolog mellett! Mert persze befotózunk szép ruhákat, összeállítunk menő szereléseket, de új szint visz nekünk is a dologba pl. egy karakter adaptálása. Jó, amikor az ötletelésekből meg is születik valami új.  Ha tudnátok még mennyi ötletünk van!

 

IMG_3291.jpg

Maga a szett is Bree tökéletes, cukormáz álomvilágát hivatott erősíteni. A halvány rózsaszín kardigán, piros ruha, az elmaradhatatlan gyöngysor, és a kifogástalanul ondolált frizura teszik a figurát egységes állásfoglalássá. A precízen kiszámított visszafogott mozdulatok, gesztusok vésik emlékezetünkbe a szereplőt. (Érdekes, hogy annak idején Marcia Cross a Melrose Space-ben is játszott, és akkor nem gyakorolt szinte semmilyen hatást rám, pedig ott is elég szélsőséges karaktert játszott, konkrétan megőrült és felgyújtotta a házat.)

 

Na, de visszatérve új projektünkhöz, eldöntöttük, hogy havi rendszerességgel fogunk egy - egy híres karakter bőrébe bújni, és reméljük titeket is annyira fog szórakoztatni a végeredmény, mint minket az alkotó fázis!

 

Patri 

PIROS RUHA - ORSAY

KARDIGÁN - ORSAY

FÜLBEVALÓ - ORSAY

GYÖNGYSOR - BIJOU BRIGITTE

KONYHAKÖTÉNY - BUTLER'S

Köszönjük a helyszínt a Butler's üzletnek!

 

 

Anita Köböl